Sinopsis
A HWSW Informatikai Hírmagazin több mint 14 éve tájékoztatja az informatikában dolgozó szakembereket, olvasói összetétele jól reprezentálja a hazai informatikai társadalmat. Az oldalon elérhet adöntéshozók szkebb köre és a döntéselkészítk, azaz a fejlesztk, szoftver- és rendszermérnökök és egyéb szakmabeliek (például a kereskedk, szolgáltatók) szélesebb rétege.
Episodios
-
Mit adott nekünk a GSM? (weekly)
26/04/2024 Duración: 01h06minA Global System for Mobile Communications vagy Groupe Spécial Mobile, aka GSM talán az utolsó olyan technológiai vívmány, mely Európából indulva meghódította a világot. A digitális rádiótelefon-hálózat éppen harminc éve érhető el hazánkban kereskedelmi szolgáltatásként, miközben egyes országokban már ki is vezették az operátorok a technológiát. Ebben az adásban az első GSM-szolgáltatások indulásáról, illetve a hálózatok evolúciójáról és a hardver mellett a szoftver szerepéről beszélgettünk meghívott vendégeinkkel, Koller Györggyel, a Yettel Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettesével, és Charaf Hassannal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánjával. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak (kraftie #31)
19/04/2024 Duración: 44minAz informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában. A 31. adásban összeraktunk egy kis batyut. Komoly fizetések, komoly kihívások. Azt viszont hajlamos mindenki elfelejteni, hogy a csúcs felé vezető, stresszes út egyre szűkül, főleg Magyarországról indulva. A magas pozíciók száma limitált, az álláskeresés és munkahelyváltás akár években is mérhető, egy interjúzási folyamat fél évtől indul. Grátiszban pedig sokszor úgy keresik az utódot, hogy az előd még a székében ül gyanútlanul. Azért mondunk sweet spotot is, ha már hunglish legyen kövér. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott hivatkozások, és a nyereményjáték a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-care
-
Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori (weekly)
12/04/2024 Duración: 01h02minAz időjárás-előrejelzés meglehetősen komplex terület, ám a pontos prognózisokhoz ennek ellenére nem feltétlenül kell minden szolgáltatónak szuperszámítógép vagy mesterséges intelligencia. A legjobb bizonyíték erre az idén húszéves Időkép, mely ma a legnépszerűbb hazai meteorológiai előrejelző platformmá vált mindenféle technológiai és egyéb hátszél nélkül. Az alapítókkal, Nagy Gergellyel és Szente-Varga Bálinttal beszélgettünk többek között arról, hogy mi fán terem egyáltalán az időjárás-előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik ma az Időkép alatt és hogy mi várható a machine learning modellek térnyerésével a szakmában. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
Eljő az első AI programozó, káprázat netán absztrakció? (kraftie #30)
05/04/2024 Duración: 53minDevin bejelentése jó apropót szolgáltatott, hogy a 30. adásban megnézzük, mennyit fejlődtek az IT szakemberek által használt AI eszközök az elmúlt egy évben. Amíg tavaly a programozást segítő asszisztenseknek volt reneszánszuk, addig idén nagyon úgy fest, az AI programozók vannak soron, hiszen az első AI programozó, Devin bejelentése után már látszanak a követők is. Az IT szakma egyik fele csak legyint az AI betörésére, vagy még az érdemi kipróbálásig sem jutott, a másik felének már-már egzisztenciális szorongása van. Az AI toolokat aktívan használó fejlesztőkkel beszélhettünk a tapasztalataikról, a Stack Overflow haldoklásáról, illetve természetesen mindezeknek a munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról is szó esett. Az adás vendége Fincza András (ExperiRace) és Filkus Dominik (Irány a tech) voltak. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Ingyenes DevOps Architech képzés az Alerantnál
-
Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?
29/03/2024 Duración: 01h01minÉletbe lépett az Európai Unió digitális piacok kereteit meghatározó rendelete, a sokat emlegetett Digital Markets Act (DMA), mely számos, nagy elérésű szolgáltatás számára határoz meg szigorúbb működési normákat. Az Apple korábban foggal-körömmel ellenezte, hogy rákényszerítsék a külső alkalmazásboltok és alternatív fizetési módok előtti utak megnyitására, többek közt arra hivatkozva, hogy az ökoszisztéma nyitottabbá tételével nő a malware-ek és a csalások kockázata. De kell-e félni kártevő-armageddontól mostantól az iPhone-okon? Mennyire biztonságos valójában az App Store és az Apple rendszere? Mint kiderült, akár még humán mulasztás miatt is átcsúszhat néha egy-egy problémás app a rostán, például amelyik a LastPass-t mímelte. Mennyit érnek az iOS-t célzó exploitok a feketepiacon, biztonságosabb egy szervezet számára az Apple eszközeiből álló flotta a windowsos munkaállomásoknál? Ezekről az izgalmas kérdésekről beszélgetünk aktuális HWSW Weekly podcastünkben Lévai Szabolccsal, a Sophos Threat Research Mana
-
Toxikus vezetők szivárványa (kraftie #29)
22/03/2024 Duración: 01h12minA munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is. A 29. adást nekik szenteltük. A helytelen munkahelyi viselkedés az elmúlt évtizedekben került a pszichológia radarjára, egy rakat olyan szakkifejezéssel egyetemben, mint a bullying, a mobbing, és a toxic leadership. A teljesítménykényszer - sok egyéb paraméter mellett - melegágya a toxikus vezetésnek, s bár az IT sosem volt a legérintettebb iparág, de a jelenség itt is megtalálható. Az ilyen környezetből kiszállni pont olyan gyötrelmes, mint egy rossz házasságból. Az elszenvedőknek pedig külön nehézség, hogy a vállalatok sokszor elnézőek az ilyen vezetőkkel, ha azok az elvárt eredményeket szállítják. Czifra Juli pszichológussal beszéltünk a jelenség hátteréről, tüneteiről, lehetséges lefolyásáról. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://disco
-
Miért nem beszélni az AI tökéletesen a magyart? (weekly)
15/03/2024 Duración: 01h01minA legtöbb hangasszisztens, fordító, vagy akár hangfelvételről leiratot készítő AI-szolgáltatás nem tud tökéletes magyarsággal dolgozni - mert sokszor a fejlesztőknek ez egyszerűen nem éri meg. Mi olyan nehéz a magyar nyelvben? Miért fontos, hogy legyen magyar nyelvre specializálódott nagy nyelvi modell, és milyen kihívásokat rejt a megvalósítás? Hazánkban is vannak áttörések, például a PuliGPT, amire sokan hivatkoznak a "magyar GPT-ként". Ezeket az izgalmas témákat jártuk körbe az adásban Dr. Prószéky Gáborral, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával, Széchenyi-díjas magyar programtervező matematikussal, nyelvésszel, aki nem mellesleg az első széles körben használt magyar helyesírás-ellenőrző modult fejlesztő MorphoLogic alapítója is. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten
-
Kéne még pár Powerfrau a hazai informatikába (kraftie #28)
08/03/2024 Duración: 01h01minA 28. kraftie adásban régi adósságunkat törlesztjük, hiszen ezúttal IT-ban dolgozó lányok voltak a vendégeink. Nagyon igyekeztünk, nem futottuk meg a szokásos köröket, nem akartuk túlzottan megfejteni, miért van kevés nő ebben a szép szakmában. Természetesen azért kihasználtuk, hogy végre lányokkal beszélgetünk, hiszen számos karrier és szakmai kérdést némileg más szemüvegen keresztül látnak. Összességében pedig ennek a látásmódnak a megléte csak javíthatna a hazai informatikán. Pogácsás Emesével, az SSP engineering vezetőjével, és Szupera Zitával, a Stream vezető Angular fejlesztőjével beszélhettünk IC és menedzser karrierről, sőt John Carmackot is megidéztük. Atlassian Day nyereményjáték: https://meta-inf.hu/nyeremenyjatek Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Po
-
Apple OFF - de mi lesz a többi techcéggel az autóiparban? (weekly)
01/03/2024 Duración: 50minFriss hír, hogy feladta saját villanyautó-projektjét az Apple (bár a felvétel idején ezt még nem tudtuk biztosan), ezzel az egyik legnagyobb befolyással bíró technológiai cég hivatalosan is kifarolt az autóiparból. De mi lesz így a többiekkel, egyáltalán mi értelme van annak, ha egy technológiai cég autógyártásra adja a fejét? Hol lehet ezeknek a cégeknek a helyük az értékláncban, és persze van-e kínai dömping az autóiparban? Ezeket az izgalmas témákat jártuk körbe ebben az adásban Horváth Andrással, azaz Handrassal. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda (kraftie #27)
23/02/2024 Duración: 01h14minA 27. kraftie egy picit talán szokatlan adás, hiszen betekintést nyújtunk olyan folyamatokba - magyar-amerikai tengelyen, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára. A site építés folyamatát két nagyon különböző háttérrel rendelkező szakemberrel jártuk körül: Barna Balázs a már tőzsdén lévő, egykori fintech startup, a Wise hazai és amerikai piacon is otthonosan mozgó szakembere, Ferik Attila pedig tradicionális nagyvállalatok, mint a GE HealthCare vagy az ArisGlobal hazai bővülésében játszott meghatározó szerepet. Atlassian Day nyereményjáték: https://meta-inf.hu/nyeremenyjatek Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/
-
A UX Sötét Oldala (weekly)
16/02/2024 Duración: 46minAz internetes megtévesztésnek számtalan módozata létezik, melyek egy része igazából évtizedek, sőt évszázadok óta létező mintákat követ. Ezek az úgynevezett sötét mintázatok ma már beépülnek a közösségi oldalak, webshopok és más internetes platformok felületeibe, a hatóságok pedig árgus szemekkel lesik, mikor lehet lecsapni rájuk. Ezeket a sötét, de legalábbis szürke zónákat vesszük nagyító alá ebben az adásban Klein Péter Design Strategist-tel, aki bevallotta, hogy egyszer - ha nem is feltétlenül készakarva - ő is használt már sötét mintát. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
Techboom off: generációs élmény a rosszabb fajtából (kraftie #26)
09/02/2024 Duración: 31minA közösségi médiás reakciók alapján úgy tűnik, sokan nem akarják elfogadni, hogy már nem 2021-et írunk a munkaerőpiacon. Ébresztőt fújtunk a 26. kraftie adásban. Nagyon sokat agyaltunk rajta, hogy a tagadás mögött mi húzódhat. Egy azonban biztos, egy 15 éve piacon lévő IT szakember igazi válságot még nem látott. Az adás legfájdalmasabb önigazolása pedig az volt, hogy a felvétel után pittyent a Discord, és már jöttek is a hírek: az egyik legnagyobb hazai IT munkáltató masszív leépítésekbe kezdett. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/
-
Nem csak a mozikat, a streaminget is megtolta Barbie (weekly)
02/02/2024 Duración: 57minA streamingszolgáltatások megjelenése megzavarta a hagyományos terjesztési modellt, és a mozit megkerülve közvetlenül az előfizetőkhöz juttatja el a tartalmat. Időközben a Netflixnek is egyre nehezebb lett növelnie bevételeit, megjelent a reklámokkal támogatott csomag, életbe léptek a jelszómegosztásra vonatkozó korlátozások. Meddig mehet ez, telítődik-e a piac, és milyen hatással van ez a hagyományos mozikra és a mozifilmek-sorozatok gyártására? Többek között ezekről, és persze a Barbie-jelenségről beszélgetünk ebben az adásban Pinczés-Pressing Ádámmal, a Warner Bros. Discovery PR-menedzserével és Gyenis Ajándokkal, a Cinego ügyvezetőjével. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
Medior az új junior, avagy nehéz a dolga a juniornak (kraftie #25)
26/01/2024 Duración: 48minA globális és hazai IT munkaerőpiac egyik legfájdalmasabb trendje a juniorok iránti kereslet drasztikus csökkenése. A 25. kraftie adásban utánamentünk a jelenségnek, az okokat és a megoldásokat is vizsgálgatva. A Green Fox csődje csak a jéghegy csúcsa, a fenti jelenség mögött ugyanis több tényező együttes hatása áll, a kilábalás időpontja pedig teljesen bizonytalan. A nehézségek mind a bootcampekből, mind a felsőoktatásból érkezőket érintik. Az új helyzet új hozzáállást kíván meg a pályakezdőktől, azt pedig el kell fogadni, hogy számukra az IT pálya jelenleg csak középtávon kínál látványos előnyöket. Boda Józsival, a Codecool hazai vezetőjével beszélhettünk. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco T
-
Milliós bug bounty-k nyomában (weekly)
19/01/2024 Duración: 54minKik azok a bugvadászok és miért jó velük dolgozni? Mi motivál egy ilyen etikus hackert arra, hogy akár a teljes szabadidejét rászánja egy-egy sebezhetőség felkutatására? Nem csak a pénz, bár már itthon is volt rá példa, hogy valaki több tízmillió forintot kasszírozott egyetlen sérülékenység felfedezésével. Amit egyébként azóta sem javítottak ki. A témát ezúttal Varjas Gáborral, a Hackrate szakértőjével járjuk körbe. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
2024: székekbe kapaszkodni, előny a munkaadóknál (kraftie #24)
12/01/2024 Duración: 01h10min2023 végleg lezárt egy legalább 10 éves munkaerőpiaci menetelést az informatikában, 2024-től pedig senki ne várjon nagy fordulatot. A tavalyi évről és 2024-ről diskuráltunk a 24. kraftie adásban. Évindító adásunkban beszélgettünk informatikai leépítésekről, a home office lassú párolgásáról, fizetésemelésekről, a juniorok helyzetéről, és arról, hogy idén a túlkeresleti évek után a munkaadók ismét picit nyeregben érezhetik magukat. Két vendég nélküli adás után most intéztünk társaságot is, Gagyi Benedek (Shopify) személyében. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/
-
Meddig regulázhatók a digitális óriások? (weekly)
05/01/2024 Duración: 01h01minMilyen eredményeket hozhat a DSA, a DMA és a mesterséges intelligenciára irányuló AI Act? Mennyire hatásosan tudja megváltoztatni az uniós szabályozás a nagy techcégek eddigi gyakorlatait? Fejet hajtott a Meta, amikor bevezette a „fizetős” Facebookot? Mi lesz a mesterséges intelligenciával? Miben különbözik Biden stratégiája az unió kockázatalapú megközelítésétől? A kérdések megválaszolásában Dr. Tóth András egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Infokommunikációs jogi Tanszékének vezetője, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese segített nekünk, aki szerint nem biztos, hogy minden előnyünkre változik. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
Állami és neres informatikai cégek valósága (kraftie #23)
29/12/2023 Duración: 01h20minA kormányzati és kormányközeli IT immár látható szelete a hazai informatikának. Ezen cégek megítélése erősen elfogult, sok féligazsággal és hamis információval. A 23. adásban végre nekiugrottunk a témának, a szilveszter és a szórakoztatás jegyében. Anonim beszélgetőpartnereinkre támaszkodva, a teljesség igénye nélkül átfutottuk, milyen ezeknél a cégeknél dolgozni, milyenek a fizetések, beszélgettünk előítéletekről, megbélyegzésről és arról, hogy vajon a polgármester fia lesz-e az új főnököd, ha ezekhez a vállalatokhoz mész dolgozni. Jó hosszú adás lett, amiből a politikát amennyire csak lehetett, kihagytuk. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-
-
Tényleg vesztésre állunk a csalókkal szemben? (weekly)
22/12/2023 Duración: 01h04minCsak az idei évben eddig óriási összegű kárt okoztak az adathalász támadások a magyar bankszámlatulajdonosoknak, a növekedési trendnek pedig úgy tűnik, nem lehet megálljt parancsolni. A csalók egyre agyafúrtabb módszerei még a legéberebbek figyelmét is elaltatják olykor, de van-e rá esély, hogy az átlagembert érő adathalász támadásokat a jövőben kivédjük, és ha igen, hol kell kezdeni ezt a védekezést? Többek között erről beszélgettünk vendégeinkkel, Makay József kiberbiztonsági szakértővel és Solymos Ákos IT-biztonsági tanácsadóval, a Quadron oktatási vezetőjével. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.
-
Béralku és teljesítményértékelés (kraftie #22)
15/12/2023 Duración: 01h06minCége válogatja, de akárcsak a szaloncukornak, jellemzően most van szezonja a teljesítményértékeléseknek és a béralkuknak is. Aktuális témát feszegettünk a 22. kraftie adásban. A fenti folyamat mind az IT szakembert, mind a menedzserét kihívások elé állítja, és ahhoz, hogy ez ne okozzon fölösleges feszültségeket, érdemes pár alapvető dologra odafigyelni. Szász Péterrel (alias eszpee) beszélgetünk a visszajelzések fontosságáról, a ChatGPT-vel írt önértékelésekről, és az ellenajánlatok létjogosultságáról. December 29-én pedig végre jövünk az "Állami és neres informatikai cégek valósága" című adással. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/